Egy modell élete Indiában

Körülbelül másfél-két hónappal a megérkezésem előtt kaptam a hírt az otthoni anyaügynökségemtől, hogy Indiában tárt karokkal várnak, amint végzek a vizsgákkal az egyetemen, már utazhatok is New Delhibe.

25 évesen modellként már eléggé leszűkül a paletta a külföldi lehetőségeket illetően, de mivel kötöttem magammal egy egyezséget, hogy mielőtt teljesen abbahagynám, még egy ázsiai országba mindenképpen szeretnék kijutni, hát rábólintottam a nem mindennapi lehetőségre. Korábban eddig csak Európán belül (Párizs, Milánó) dolgoztam modellként, és habár lett volna lehetőségem kijutni Ázsiába évekkel ezelőtt is - sorra utasítottam vissza suli, munka vagy épp kapcsolat miatt. Mára megbántam. Rengeteg új élménytől és kalandtól fosztottam így meg magam. De ugyanakkor hiszek abban, hogy minden a maga idejében, a legjobbkor történik, úgyhogy annyira mégsem vagyok csalódott, főleg, hogy kaptam egy újabb esélyt. 

Igaz, a szerelem azóta megint megtalált, de bízom benne, hogy ez a 3 hónap csak mégjobban meg fogja erősíteni a kapcsolatunkat. Szerencsére a barátom mindenben támogat és nagyon jó érzés, hogy még ilyen messziről is számíthatok rá. 

Az útlevél és a vízum intézési folyamatai közben próbáltam megbarátkozni a gondolattal, hogy 3 hónapig egy számomra teljesen idegen és ismeretlen kultúrában fogok élni, és igyekeztem alaposan felkészülni erre a nagy kalandra. Utána olvasgattam az itteni szokásoknak, a történelmüknek és az egyéb hasznos tudnivalóknak.

Emellett igyekeztem felvenni a kapcsolatot olyan modellekkel illetve ismerősökkel, akik szintén jártak már korábban ebben a csodálatos országban. Csak úgy szippantottam magamba az újabb és újabb információt.

Bevallom őszintén, először nagyon féltem. Nem csak a betegségek, hanem a sajnos mostanában elszaporodott szexuális zaklatások hírei is nyugtalanítottak. 

De úgy voltam vele, hogy a legjobb, ha elengedem a félelmeimet, nem lesz semmi baj, vigyázni fogok magamra, de azért persze résen maradok.

Végül az oltásokat sem adattam be, egyrészt, mert már nagyon sürgetett az idő, másrészt tudtam, hogy ha tényleg odafigyelek az "íratlan szabályokra", miszerint pl. csapvizet nem iszom, és nem eszem semmit az utcai árusoktól, tényleg nem törénhet nagy baj. Maximum gyomorrontás, de arra sajnos számítani kell, az európai gyomornak szüksége van egy kis időre, amíg hozzászokik az itteni ételekhez, hozzávalókhoz.

Már csak pár napom volt indulásig, de jellemző módon még mindig nem állt készen a bőröndöm - mint megtudtam, hiába számítottam arra, hogy a magyar reptéren majd kecsesen átnyújtom a nagykabátom a barátomnak, hogy arra már nincs szükségem, majd átváltok sortra és szandálra, Indiában bizony ilyenkor ugyanúgy tél van, csak enyhébb kiadásban. Ami azt jelenti, hogy nappal 15-20, éjszakánként pedig 8-10 fok a jellemző, azaz az otthoni kora tavaszi időhöz lehet hasonlítani... Amikor azért még el kell a hosszú nadrág és a kiskabát.

Utolsó előtti nap végre rávettem magam, hogy nekiálljak a bepakolásnak. Direkt nem akartam sok cuccot kivinni, mondván kint úgyis minden sokkal olcsóbb, és valószínüleg kétszer annyi ruhával jövök majd haza. Hát ez az elméletem nem valósult meg, ugyanis még a számomra legszükségesebbnek tartott holmikkal is túlléptem a túlsúlyt (23 kg), úgyhogy kénytelen voltam még egy másik, kisebb bőröndbe is átpakolni egy keveset. Ez az Aeroflot-nál szerencsére nem probléma, 2x23 kg-ot engedélyeznek. Igazából így utólag belegondolva ez nem is olyan nagy baj, mert így legalább lesz miből válogatnom, és amúgy sem vásárolni jöttem ki, hanem pénzt keresni. :)

Az utazás előtt sokan kérdezték: izgulsz már? De igazság szerint egészen addig fel sem fogtam, mi történik velem, amíg le nem szállt a gép, és ki nem tettem a lábam az Indira Gandhi reptérről - ahol is azonnal utolért a kultúrsokk.