Egy modell élete Indiában

Tegnap (kedden) elég laza napom volt, javarészt itthon voltam, pihentem, Petivel beszéltem, és végre volt időm főzőcskézni is. Improvizáltam abból, amit "itthon" találtam: fokhagymás vajas alapon megpároltam a cukkinit és a zöldbabot, olaszosan megfűszereztem, majd összeforraltam egy kis paradicsompürével. Tetejére sajtot olvasztottam és pirított rizst főztem hozzá. Nem is lett rossz. :)

Este szólt Olga, hogy másnapra kiválasztottak egy katalógus fotózásra, nyolckor jön értem Rishi, hogy felcsípjen.

Habár szokás szerint szintén sokáig Skype-oltam Petivel, másnapra szerencsére ki tudtam aludni magam - 8 órás folyamatos, fárasztó munka várt rám.

Ilyenkor több száz ruhát fotóznak be rajtunk a teljesség igénye nélkül, 3 pózban, a fotós csak egyszer kattint, és már adják is rám a következőt. Ezek a képek India egyik legnagyobb online webshopjára kerülnek fel, ahonnan az itteni nők nagyrésze rendel - az internetes vásárlás itt nagyon népszerű.

Volt egy órás ebédszünetem is, így a kantinban elkölthettem az első autentikus indiai ebédem:

Imádják a lencsét és a babot - lehetőleg jó csípősen. Mellé lime-os répás salátát, és szintén nagyon fűszeres husit adtak rizzsel, pitával. Az adag első ránézésre kevésnek tűnt, de tökéletesen jól laktam vele.

Egyébként egy ukrán lánnyal dolgoztam együtt, aki finoman szólva nem volt túl barátságos - de már kezdek ehhez is hozzászokni.

Nap végén megdícsértek, hogy nagyon ügyesen dolgozom, és találkozunk hamarosan - szerencsére ezek szerint fognak még hívni. Nagyon fontos, hogy türelmesen állj hozzájuk, és hogy megfelelően toleráld a szervezőkészség és logika teljes hiányát, ami általánosságban jellemzi őket. Voltak pillanatok, amikor legszívesebben üvöltöttem volna egy nagyot, de ők ebből mit sem vettek észre. Kedvesen, bájosan végrehajtottam hát, amit kértek tőlem.

Ha alázatos vagy, biztos sikert aratsz. De ez szerintem majdnem minden területen igaz. 

Hazafele az egy órás útból három lett: este 6 és 8 között a legnagyobb a forgalom, hatalmasak a dugók és mindenki eszeveszettül dudál. Még mindig nem sikerült feldolgoznom a vezetési kultúrájukat, pontosabban, hogy nincsenek forgalomirányító lámpák, és mindenki megy az orra után, ahogy neki jól esik. Ennek ellenére a 3 hét alatt még egyetlen balesettel sem találkoztam - szerencsére, de állítólag nem is gyakori. Elgondolkodtató...