Egy modell élete Indiában

Reggel rettenetes fejfájással ébredtem, valószínüleg a szmog miatt, ami ellepi a várost. Egész nap szédelegtem és hányingerem volt, de egyébként semmi bajom. Csak éppen próbálja megszokni a szervezetem az itteni klímát. Nem könnyű feladat... :)

A lakótársam reggel korán elment dolgozni egy kampányfotózásra, így én engedtem be 8:30-kor a takarítónőt. Kis pici, vékony indiai nő, olyan 30 év körüli lehet. Száriban és mezítláb jön (a papucsot gondolom a lakás előtt leveszi). Hatalmas tollakkal söpri fel a lakást, majd felmos és elmosogat.  Egyébként annak nem örülök, hogy szó nélkül bejönne a szobámba takarítani, mialatt én ALSZOM, ha nem zárnám magamra az ajtót. 

A mai napom nem volt túl mozgalmas, se casting, se munka, a lakótársam meg csak este jön haza, én meg túl gyengének és lustának éreztem magam, hogy elmenjek a többiekkel a másik apartmanból a gym-be, úgyhogy miután letettük Petivel a skypeot, és ő elment otthon dolgozni, úgy döntöttem, kezdek magammal valami értelmeset: csinálok egy sajtos melegszendvicset.

Anya mutatott pár érdekes blogot Indiáról és olyan emberektől, akik szintén Indiában éltek. Beleolvasgattam, nagyon tetszett, aztán úgy döntöttem, én meg leírom, hogy milyen ez az egész modellszemmel.

Így legalább nem kell ugyanazt a barátaimnak tizenötször leírni (bocsi:), és nekem is jó lesz majd visszaolvasgatni később. Meg így Anya ki tudja nyomtatni Mamának (nagyim), így ő sem marad le a történésekről. :) Egyébként még viccelődtem is, hogyha ez a semmittevés így folytatódik tovább, akkor itt akár egy egész könyvet is írhatok. Na de nem ez a célom. 

Nagyon megörültem, amikor pár napja az egyik reklámos ismerősöm rámírt, hogy látja, hogy kint vagyok, és a figyelmembe ajánlja a Facebook blogját, a Maharadzsa kiképzőtúrát. Tavaly páran a barátaival körbejárták Indiát, és főleg képekben rögzítették a kis élményeiket. Érdemes vetni rá egy pillantást, itt lehet egyébként megtalálni:

https://www.facebook.com/pages/Maharadzsa-Kik%C3%A9pz%C5%91t%C3%BAra/359379770745840?fref=ts

Miközben írok, egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy besétál egy galamb a lakásba. Egészen otthon érzi magát... De inkább kitessékelem.

Egyébként figyelmeztetett az orosz lakótársam, hogy ne hagyjam nyitva az erkély ajtót, ha nem vagyok itthon, mert beszöknek a majmok a konyhába, kinyitják a hűtőt, és felfalják, amit találnak! És amúgy sem jó velük leállni vitatkozni, mert csípnek, rúgnak, harapnak, szóval még nekik áll feljebb.

Mellesleg az erkélyemmel szemben meg egy papagáj család lakik. A zöld tollas anyuka folyamatosan jár etetni a fiókáját. A múltkor leült velem szemben a tetőn, nézett és ha jól értettem, beszélgetni akart. Én megpróbáltam szóba elegyedni vele, de se magyarul, se angolul, se franciául, se olaszul, se oroszul nem értett. Úgyhogy elintéztem egy "namaste"-val. 

Nastia hazajött a munkából, és elmesélte, hogy itt egy fotósnak vagy egy tucat asszisztense van, valaki az esernyőt tartja, valaki a derítőt, valaki az állványt hurcolja... Majd én is meglátom. Meg mutatott egy videót is, ami az egyik ilyen shooting werkje volt, gyönyörű helyen voltak, és látszott, hogy nagyon jó a hangulat. Már várom az első fotózásom.

Holnapra terveztük, hogy elmegyünk a bevásárló központba venni husit meg zöldségeket, aztán körülnézünk kicsit a városban. Amúgy itt is ugyanúgy van Zara, Mango, Sephora és a többiek, és állítólag még olcsóbb is, mint otthon - kiváncsi vagyok.

Este újra beszéltem Katával (a magyar lány, aki szintén itt van), és kiderült, hogy táskákat tervez! Ez szuper, mert én meg ugye cipőket, szóval a későbbiekben akár egy közös kollekciót is összedobhatunk... Na de ez még a jövő zenéje. 

Az ő táskái amúgy itt tekinthetők meg:

https://www.facebook.com/pages/Sun-One-design/228581067274934

Katával szerintem sok bennünk a közös vonás. Egyébként őt is várja otthon a barátja. :)

Megint nem bírtam időben elaludni, Nastiaval a nappaliban vacsoráztunk, majd ücsörögtünk hajnalig, ő az egyik szófán skypeolt az anyukájával (aki minden nap sorban megmutatja neki az összes macskát), én meg a másikon írtam a blogomat. 

Körülbelül negyed négykor tudtam elaludni, Peti pont akkor ért haza otthon a munkából, úgyhogy még tudtunk beszélni pár szót, mielőtt álomba zuhantam.