A mai fotózásom ellenére viszonylag sokáig aludhattam, ugyanis csak délután 1-re volt belőve a kezdés - részben mert vasárnap van, részben mert itt senki sem siet, lohol, fut sehová. Az indiaiak jóval nyugodtabb és lazább emberek, mint mi. Úgyhogy szépen komótosan én is elkészültem, megreggeliztem, megkávéztam, aztán lementem fél 1-re a kapuhoz, ahogy Olgával megbeszéltük. De hiába vártam Rishi, a sofőrünk kocsiját (egy szép, új fehér Suzuki, amire nagyon büszke, itt ez elég gyakori és menő autónak számít), egyszer csak Olgát és Ninát láttam meg egy riksából integetni - ugyanis Rishi vasárnaponként szabadnapos. Nem is bántam, úgyis szeretek riksával közlekedni, még mindig nagyon szórakoztatónak találom. :)
A fotózás Kalkajiban volt (Delhi egyik kerülete, mi Malveya Nagar-ban lakunk), 15 perc alatt oda is értünk. Hiába volt kint olyan jó idő, hogy már én is farmersortot mertem felvenni, a stúdióban szokás szerint majdnem megfagytam. Mivel, mint már említettem, itt nincs fűtés, és kis hősugárzókat használnak (mondjuk télen minimum 8 fokig csökken csak a hőmérséklet éjszaka, lejjebb nem nagyon), a házak nagy része pedig kőből/téglából van, így bent folyamatos a hideg, ami nyáron az 50 fokban megváltó lehet, télen azonban nem túl kellemes.
A fotós, a sminkes és a fodrász is indiai volt, de persze mind nagyon jól beszéltek angolul - csak az indiai akcentushoz nem szoktam még hozzá, néha alig értem, mit mondanak. Nagyon törik és elnyelik a szavakat, olykor tényleg lehetetlen kivenni, hogy mit akarnak, én meg jól fel tudom magam ezen idegesíteni.
De mindezt félretéve nagyon kedves és tehetséges (!) teremtések egytől egyig, próbáltam én is minél bájosabban viselkedni velük - hiszen azt szeretik.
Shatakshi, a sminkeslány Amerikában tanult, látszott is a mozdulatain, egyből megjegyeztem, hogy mennyire ügyes. Ő is a legjobb márkákkal dolgozik (MAC, Chanel, Kryolan, stb).
Először Ninával kezdett, ugyanis neki csak másfél órája volt, és Olga szeretett volna gyorsan róla is egy-két új képet (mivel neki nincs túl sok, és azok is kicsit egyhangúak), mert sietett utána a reptérre, hogy elérje a járatát Bangalorba, ugyanis ott kapott meg egy 3 napos katalógusfotózást. Ez itt Delhiben elég gyakori, hogy a modellek más városokba utaznak egy-egy fotózás miatt, legtöbbször Bombay, Bangalor és Goa a célpont. Remélem, Goára én is eljutok, amíg itt vagyok!
Ezt a fotózást egyébként Olga szervezte nekünk, hogy legyenek új képeink, olyan stílusban, amit itt leginkább szeretnek. Az ilyet tesztnek hívják.
Nekem először egy "Nude", azaz természetes sminket készítettek, kevés alapozó, csontosítás, árnyékolás, szempillaspirál, szájfény. Shatakshi pár mozdulattal úgy lecsontosította az arcomat, hogy elismerően bólintottam egyet - itt ez alap, míg otthon nagyon kevés sminkes csinálja, pedig ezzel sokkal jobban ki lehet hozni a karaktert és a vonásokat. A csontosítás azt jelenti, hogy egy sötétbarna pirosítóval árnyékolja az arc azon részeit, amik a legkarakteresebbek: nekem a járomcsontom emeli ki (azt imádják), valamint az állam és az orrom keskenyíti.
A fodrász azonban megszenvedett a hajammal: sehogy sem akart úgy állni, ahogy ő szerette volna. Gondolom hozzászokott, hogy az indiai nők haja dús, vastagszálú, és jól formázható, míg az én kis tönkretett, vékonyszálú szögegyenes hajamból csak nem sikerült vintage hullámokat varázsolnia. Így azt feladta, befújta hajlakkal, fogott egy másik hajgöndörítőt, és szimplán besütötte. Az eredmény nem is lett olyan rossz, sőt. Pillanatok alatt olyan dús hajkoronát formázott az arcom köré, mintha csak én is indiai nő lennék. Annál is inkább úgy éreztem magam, mivel a sminkes meg a bőrtónusomnál vagy kettővel sötétebbel alapozott le, de nem ám csak az arcom; a fülem, a nyakam, a dekoltázsom és a karjaim is! Hindi nő lettem. Ide a saját ruháimat hoztam, Olga nem hívott stylistot, mert egyszerűbb darabokat akart, amik nekem is vannak, sőt. Így egy szép fekete, csipkés ruhát vettem fel.
Őszintén szólva az első képeimtől nem voltam elragadtatva. A tükörben még tetszettem magamnak, de a hideg fényekben még jobban kijött, hogy aznap egy kicsit fel volt puffadva az arcom, amit nagyon gyűlölök. Ilyenkor leginkább egy jóllakott pocokhoz tudnám magam hasonlítani. Viszont Olga és a fotós elégedett volt, az utóbbi olyannyira, hogy az egyik képet még ott helyben kiretusálta, és kitette a Facebookra, ahol is még aznap megváltoztatta a fotósoldala profil- és borító képét az enyémre. Mondhatom, nagyon örültem neki (nem).
A fotózás egyébként felettébb jó hangulatban telt, üvöltöttek a mai slágerek, és Amittal egyből megtaláltuk a közös hangot, könnyű volt vele együtt dolgozni. Közben a kis "inas" (vagy hogy mondjam) egyfolytában hozta nekem a meleg kávét és a tejesteát, és szüntelen irányította rám a hősugárzót... Mialatt majd kiesett a szeme. Persze gondolom nem sok fehérbőrű, európai nővel találkozott eddig életében, így ez neki ugyanolyan nagy élmény, mint nekem fordítva. :)
Egyébként Amittól is megkaptam a bókot, hogy mennyire látszik rajtam, hogy Párizsban születtem, akarta is mondani, hogy van bennem valami franciás. Ezek ilyenkor annyira jól esnek. :)
Mielőtt elkezdtük a munkát, be volt kapcsolva a tv, épp egy indiai zenecsatorna ment, ugyanazokkal a számokkal, amik most otthon is mennek. Ami nagyon érdekes volt számomra, hogy a reklámok nagy része is angolul megy - mint megtudtam, vannak olyan csatornáik, ahol csak angolul beszélnek, a többin pedig ugye hindiül, de van egy-két vegyes is. Indiában a tanult emberek első nyelve már szinte az angol, egymás között is ezen a világnyelven beszélnek, jelezvén kasztbéli hovatartozásukat.
A két tesztanyag között pizzát is rendeltek, így megkóstolhattam az indiai változatot: sima pepperónis és csirkés volt, mégis valahogy teljesen más volt az íze. Biztos eltér itt a búza sikértartalma, meg eltérő fűszereket használnak a paradicsomszószhoz is... Viszont ami nagyon tetszett, hogy a tésztája vajpuha volt, és a sajtot sem sajnálták róla, sőt.
A második sminkem "Vintage" stílusú lett, Olga szerint hozzám ez áll a legközelebb. Fekete tusvonal és piros száj. Ennek nagyon örültem, mert ezt én is nagyon szeretem. A szép, hullámos, dús frizurámat azonban összefogták (amit nagyon sajnáltam), és csináltak egy 60-as évekbeli kontyot belőle. Ezek közül a képek közül még egyet sem láttam, de van egy olyan érzésem, hogy jobban fognak tetszeni, mint az előző széria. :)
Vicces volt az is, ahogy a fotós kitalálta, hogy piros körmöket akar, mert szeretne pár beauty-képet lőni (azaz arcközelit, ahogy a kezemmel játszom a fejem körül), úgyhogy a sminkes és a fodrász odarohantak hozzám, és kétoldalról festették a körmeim, miközben (!) Amit továbbra is fotózott, én meg pózoltam.
Este 7 óra is elmúlt, mire végeztünk. Kint már sötét volt, Olga leintett egy riksát, és azzal mentünk vissza. Közben rengeteg érdekes dolgot mesélt, többek között az indiai ünnepekről, amit szerintem egy külön bejegyzésben fogok elmesélni.
Mikor jóleső kimerültséggel hazaértem Nastiahoz (ő nem ment aznap sehova, meg most beteg is, megfázott egy fotózáson...), alig vártam, hogy befaljam a maradék húslevesemet. 3 teli tányérral ettem, Nastia csak úgy nevetett rajtam. Utána még elővettük a mangólekvárt és a vajaskekszeinket, és hajnalig beszélgettünk, nassoltunk, gyömbérteáztunk. Nastia megmutatta pár itteni munkáját, nagyon szép képeket csináltak róla, és gyönyörű helyeken járt, csak ámultam-bámultam. Remélem, rám is ez vár... :)
Ő egyébként egy 26 éves jogászlány, aki már tavaly szeptember óta itt van, és igaz, hogy szintén csak 3 hónapra érkezett, de annyira bejött neki, hogy az anyaügynöksége azt javasolta, maradjon addig, amíg le nem jár a vízuma - ami márciusban lesz. Hiányozni fog!
Egyébként itt is ugyanúgy buliznak a fiatalok, mint Európában, ugyanúgy vannak patináns szórakozóhelyek, ahol ugyanazok a zenék szólnak, mint nálunk. Nastia mutatott is pár videót, ami pl. az egyik modell lány szülinapján készült, és Olga lakásán ünnepeltek az ügynökség tagjai, majd onnan mentek tovább bulizni. A lányokat egyébként nem engedik el egyedül szórakozni sehova, érthető okokból, csakis Olgáékkal mehetünk, ha van kedvünk, és ők vigyáznak ránk. Mostanában viszont nem nagyon mennek sehova, mert szilveszter környékén történt egy elég csúnya eset az egyik klubban, és azóta elrendelte a kormány, hogy minden szórakozóhely csak maximum hajnali 1-ig tarthat nyitva, ezzel megölve Delhiben az éjszakai életet. De Olga szerint ez egy hónapon belül változni fog, és akkor én is megtudom, hogyan engedik ki a gőzt az indiaiak. Igaz, dolgozni jöttem ki, nem dajdajozni, de azért egy-kétszer talán bele fog férni egy kis ereszdelahajam. :)
Még csak egy hete vagyok itt, de már úgy beleszoktam a környezetembe, hogy sokkal többnek tűnik az eltelt idő. Előző hétvégén még álmomban sem goldoltam volna, hogy pár nap múlva itt már egyedül járok a piacra a kis bevásárlólistámmal és fejből fogom fújni az helyi árakat. Nemhiába mondják, hogy a Sors kifürkészhetetlen. :)
Most már tudom, hol lehet a legfinomabb friss tejet kapni, és kinél a legolcsóbb az eper. Mindezt a boltokban is megvehetném, de a piacon minden sokkal frissebb, olcsóbb, és szebb, na meg persze magáért az élményért is megéri ott vásárolni.
Az élet apró meglepetései... :)
Ui.:
Anya, ne aggódj, többet nem megyek egyedül a piaca! :)))
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.