Egy modell élete Indiában

Mivel tegnap megint sokáig fent voltam, és Petivel is majdnem (itteni idő szerint) reggelig beszéltem, kicsit nehezemre esett a 10 órai kelés, de megbeszéltük a lakótársammal, hogy a délutáni castingjaim előtt még elnézünk a piacra. Szemerkélt az eső, ami nem megszokott ebben az időszakban. Éppen indulni készültünk, amikor Olga telefonált, hogy mikorra leszek készen, mert lassan jönne értem. Megbeszéltük, hogy egy óra múlva, úgyhogy szedtük a lábainkat. Vennem kellett műanyagdobozt, mert több napra akartam főzni, és valamiben el kell tenni a hűtőbe. Majd bementünk a gyógyszertárba, mert Nastia még mindig meg van fázva, vett egy-két gyógyszert, én meg addig felmértem a terepet kozmetikumok terén. Ugyanazokat árulják, mint Európában, talán még olcsóbban is. Ami nagyon tetszett, hogy a L'Oréal samponok és balzsamok bébi kiszerelésben is kaphatók, nagyon helyesen néznek ki, és csak 60 rupiba kerülnek (kb 240 ft). 

Elszaladtunk még gyümölcsért, házitejért és joghurtért, és vettünk friss gyömbért is, teát csinálunk belőle, megfázásra nagyon jó. Ami számomra érdekes, hogy itt a piacon egyáltalán nincs citrom, se narancs, helyette lime-ot és mandarint árulnak, amikről meg vannak győződve, hogy citrom és narancs. Citromot lehet kapni a supermarketekben, viszont elég drága, mert importálják. Az itteni lime egyébként nagyon apró és csúnya, de állítólag ugyanolyan íze van, mint a sárga változatának.

Egyébként nem tudtam, hogy itt zöld (!) a kókuszdió, és mindössze 20-30 rupiért (40 ft) árulják a piacon (szerintem láttam is, csak guavának néztem), helyben kifúrják, beletesznek egy szívószálat és már ihatod is a fincsi kókusztejet. Holnap kipróbálom! És szintén fogok inni egy ananász- lime-gránátalma gyümölcskoktélt, amit szintén minden sarkon árulnak, helyben facsarják frissen mindenféle gyümölcsből, csakugyan 20-30 rupiért. Kell a vitamin! :)

Hazafele még berohantunk egy árushoz zsepiért, és ott láttam, hogy nála a füstülők csak 10 (!) rupiba kerülnek, úgyhogy majd bevásárolok. Pedig milyen boldog voltam, hogy 50 rupiért találtam (az is olcsó), de úgy látszik, itt jobb üzletet köthetek. Bosszankodtam is, hogy miért nem itt láttam meg előbb.

Miután visszasiettünk az apartmanba, gyorsan letusoltam és rendbeszedtem magam a castingokra. Olgával mentem, két itteni nagy márkának is bemutatott. Velem valószínüleg európai ruhákat fognak majd fotózni, mert nem vagyok túl indiai típus. Azok a lányok, akik pl. Ukrajnából, vagy Romániából jönnek, sokkal több száris kampányt és fotózást kapnak, mert barnább a bőrük és természetes hosszú, sötét hajuk van, akár csak az indiai nőknek - őket könnyebb megcsinálni olyan típusnak. De Nastia barátnőm is volt már szári márka kampányarca, és meg nem mondanám a képről, hogy nem egy helyi, hanem egy orosz modellel fotózták. :)

A castingok egy másik városrészben voltak, Delhin kívül. Itt minden sokkal modernebb és tisztább volt, gyönyörű lakóparkokkal, magas irodaházakkal, plázákkal. Gazdag környéknek tűnt, de mivel nem Delhi, sokkal olcsóbbak a lakások. 40 percet utaztunk kocsival. Habár nagyon reménykedtem benne, hogy végre látok elefántot, ha azt nem is, tehenet, kecskét, vadmalac kölyköket és majmokat is láttam az UTCÁN. Köztudott, hogy itt a tehenek védett állatok, az ősi mesék szerint azért, mert egy tehén szoptatott és mentett meg két árva történelmi alakot (ennek még utána kell néznem), úgy adta a tejet, mintha az édesanyjuk lenne. Úgyhogy azóta a tehén szent, és ha úgy gondolja, hogy éppen az egyik főút közepén szeretne napozni, vagy elfogyasztani az összekukázott ebédjét, akkor bizony leáll a forgalom, és mindenki vár, amíg tovább nem áll. Az itteni tehenek szürkék és nagyon soványak, mert ugye az utcán, vadon élnek, és a szemétből csemegéznek. Csakúgy, mint a kutyák, akik olyanok itt, mint a galambok. Mindegyik ugyanúgy néz ki, és szintén szabadon mászkálnak, de békések, szelídek, nem bántanak. Minden sarkon fekszik vagy sétál egy kutya. Valamelyiken ruha is van, ezt például nem értem. A szemétkupacok a kedvenc találkozóhelyek, van, hogy egyszerre több állatfaj is összegyűlik ott - együtt falják boldogan a számukra ízletes falatokat. 

A két cég közel volt egymáshoz. Megnézték a könyvem, csináltak pár tesztfotót, és felvették a catwalkomat (azaz, hogy hogyan járok). Az első helyen még kifutó is volt, és 3-an vettek állókamerával zenére. :) Ők egyébként a legnagyobb online ruhamárka Indiában, és francia a tulajdonos, de sajnos épp nem volt bent, úgyhogy nem találkoztam vele.

Úton hazafele Olga mesélt a modellmúltjáról. Sokat dolgozott Párizsban is, többek között Lanvin és Lancome modell is volt. Mesélte, hogy több szezont végigdolgozott egy Japán márkának Párizsban, mint showroom modell, ami azt jelenti, hogy ilyenkor a hét minden napján reggeltől estig bent vagy a szalonban, és ha jön a kliens, felpróbálod és megmutatod neki a ruhákat. Ez igazából mindenhol másképp van, valahol nagyobb a hajtás, valahol viszont agyon unod magad. De emellett a showroomozással lehet az egyik legjobban pénzt keresni. Mesélte, hogy imádott a japánokkal együtt dolgozni, többen voltak persze modellek, és szinte egész nap egy gyönyörű, mindennel felszerelt szobában ültek, kényelmes köntösben és papucsban, interneteztek, olvasgattak, beszélgettek, cigiztek. Naponta háromszor kaptak enni, jól megpakolt svédasztalokról válogathatták a finomságokat. Napi 4-5 kliens jött, ilyenkor kimentek és bemutatták az aktuális kollekciót. Mindezért naponta 1300 (!) eurót kaptak, ebből levonva az áfát és az ügynökségi díjat 400 eurót tehettek zsebre, ami nem kis pénz, több, mint 100.000 ft. Naponta! Ha csak két hétig dolgozol egy ilyen márkának, már akkor is egymillióval a zsebedben mehetsz haza. Hihetetlen. Nagy kár, hogy nem kezdtem előbb a modellkedést, és nem utaztam többet! Ezen felül, ha a modell túlórát is vállal, mert mondjuk pár megrendelő később esik be, plusz gázsit kap. Olga kolleginái mindig fáradtak voltak, és siettek haza, de ő maradt, így azért a plusz 1-2 óráért megkapta ugyanazt az összeget, amit amúgy egész napra. Azonban nem mindenhol van ez így. A Lanvin-nél például csak egy napot volt hajlandó dolgozni, ugyanis annyira rosszak voltak ott a körülmények. Pedig a Lanvin egy Diorral, Chanellel egyenértékű márka! Ott a lányoknak egész álló nap hatalmas sarkú cipőkben kellett ácsorogniuk, és folyamatosan, szinte megállás nélkül bemutatni. Ebédre csak teát és kekszet kaptak. Mindezt napi 120 euróért. Azért van különbség!

Útközben beugrottunk egy Auchanba, addig Rishi kint megvárt minket - mint mindig. Kérdeztem Olgát, hogy nem unatkozik-e ilyenkor, amikor van, hogy órákat kell várnia, de mint kiderült, Rishi nagyon boldog, köszöni jól elvan, és amúgy is egyfolytában a telefonján lóg. Csípem Rishit.

Az Auchanban szintén bevásároltam, de egyúttal el is költöttem a zsebpénzem, viszont legalább van kajám egész hétre. Vettem csirkemellet, licsilevet, vajaskekszet (nagyon megörültem, mert a kedvencemből egy óriás csomag csak 50 rupiba került), Danone tejet, sajtot, Oreót, friss, szeletelt ananászt, probiotikumos joghurtot és egy indiai organikus szemhéjtust, mert az elfogyott, és amúgy is szerettem volna innen egy igazit. Egyedül fahéjat nem találtam, amit nagyon sajnáltam, mert azzal szerettem volna ízesíteni a reggeli zabkásámat.

A kasszánál külön pakolók voltak, akik papírzacskóba csomagolták a megvásárolt portékákat. Kifelé menet pedig vettem egy mini 10 szálas Marlborot, ami elegáns, vékony dobozba van csomagolva, és 58 rupi az ára (kb 230 ft). A 20 szálas egyébként 116 rupi, azaz kb 470 forint. Kinek vigyek haza cigit? :)

Rengeteg finomságot láttam egyébként, például különleges ízesítésű chutney-kat: mangós-sáfrányos, epres-mentás, borsos-gyömbéres, almás-fahéjas, chillis-licsis. Nyamm! Összefutott a nyál a számban.

Érdekes, hogy itt, amikor szeretnél kimenni, a biztonsági őr elkéri a blokkodat, és leellenőrzi, hogy mit vásároltál. Ezt nem nagyon értettem (illetve, hogy mégis mit néz ki belőlem), de készségesen próbáltam a segítségére lenni. Olga viszont türelmetlen volt, és ráförmedt, hogy oké, elég lesz! Amúgy befelé sem engednek be egykönnyen: meg kell mutatni, hogy mi van a táskádban, ha kell, bele is túrnak, hogy biztosra menjenek. Elképesztő.

Alkolholt egyébként csak külön vine store-okban lehet kapni, ott viszont van minden: bor, sör, vodka, rum, whisky... Nagyjából azonos áron, vagy talán picit drágábban, mint nálunk.

Mikor végre hazaértem, alig vártam, hogy megmutassam Nastianak az óriás vajaskeksz szerzeményem - szinte már közös rituálévá vált az esti cookie majszolás.

Az estéket javarészt a nappaliban töltjük, beszélgetünk, netezünk, bekekszezünk, utána általában elvonulunk Skype-olni, helyzetjelentést adunk az otthoniaknak. Egyébként az anyaügynökségemmel is majdnem minden nap beszélek, támogatnak, bátorítanak, jó érzés.

Hiába nem volt annyira kedvem, nekiálltam főzni, mert már három napja ott állt a csirkemellem a hűtőben, elfelejtettem berakni a fagyasztóba - így meg kellett csinálni. Amúgy imádok főzni. Most is improvizáltam egy sajátos provence-i csirkét. Vajas olívaolajon ragut pirítottam, majd nyakon öntöttem a paradicsompürével, és megfűszereztem: szerencsére pár napja vettem színesborsot és oregánót, ami most tökéletesen elégnek bizonyult. Basmati rizst főztem hozzá tészta helyett (előtte picit megpörkölve), így valamivel talán egészségesebb is. Egyszerű, de laktató, most azt hiszem, ilyeneken fogok élni... Sikerült 2-3 napra elegendő adagot alkotnom, úgyhogy most egy darabig nem lesz gondom ezzel. Csütörtöktől szombatig meg úgyis dolgozom egész nap (ahol persze kapok enni is) ugyanis mint kiderült...

...MEGKAPTAM EGY HARPER'S BAZAAR DIVATANYAGOT!!!

Egyszerűen nem akartam elhinni, amikor Olga írt nekem chaten, hogy lebookoltak két napra is, a márciusi születésnapi számban leszek benne. Egy nagy editorial lesz, több modellel, mert az itteni 15 leghíresebb tervező új kollekcióiból fotóznak be egy-egy gyönyörű darabot. Örömömben felsikítottam, a Harper's Bazaar a világ egyik legnagyobb magazinja, legalább olyan kaliberű, mint a Vogue, és presztízs oda bekerülni. Ez nagyon jó referencia lesz! Annyira örülök!!!

Nagy álmom volt ez régen, hát akarva-akaratlanul ezt is sikerült bevonzanom... :)))

A nagy boldogág ellenére elég rosszul aludtam, szinte semmit. Insomniám van, a szervezetem úgy látszik, még mindig nem vette észre, hogy egy másik földrészen van. Hatalmas eső és vihar volt az éjjel. úgy dörgött, villámlott, mintha ránk akarna szakadni az ég. Pici korom óta félek a vihartól, így most sem éreztem magam túl komfortosan egyedül a szobámban. Főleg, amikor elment az áram... Két percig csak ültem mozdulatlanul az ágyamban, meredtem magam elé és nem mertem megmozduni. Fel kellett hívnom Petit, hogy beszéljen velem, amíg csiholok valami fényforrást, annyira félek a sötétben. Aztán később az internet is elment, megszakítva a beszélgetésünket. Úgy hajnali 5 fele sikerült végre álomba szenderülnöm...