Egy modell élete Indiában

Rishi már kora délelőtt értem jött, hogy elvigyen a show helyszínére, noha az csak késő este volt.

Az eseményt szintén egy drága hotelben rendezték meg, egészen pontosan a hotel éttermében, melyet a tervező   nemrég nyitott meg.

Felmentem a bálterembe, ott rendezték be a smink- és haj szektort. Már megérkezett pár másik modell is - persze aludtak a székeken, többet összehúzva kidőlve rajtuk, mint ahogy azt már itt megszoktam: ők mindenhol képesek aludni, bármikor. :)

Ahogy beléptem, rámijesztett Kátya, akivel tegnap együtt dolgoztam, rámkiáltott, hogy "Jenny"! A frászt hozta rám, de azért jól esett, hogy így örül nekem. 

Kátya jófej csaj, egyből közös nevezőre is jutottunk abban a megállapításban, hogy furcsáljuk, egyes lányok miért úgy jönnek el dolgozni, mintha bulizni indulnának: miniruha, magassarkú, ékszerek... Mi inkább ilyenkor a legkényelmesebb cuccainkat kapjuk magunkra, sőt, én otthon még a házicsizmámat is magammal szoktam vinni a bemutatókra, fotózásokra. Megbeszéltük azt is, hogy itt Indiában valahogy nincs túl nagy igényünk kiöltözni... Sokkal nagyobb szerepet és teret kapnak az egyszerű, kényelmes, praktikus darabok. Amik azért az utcákon is kevésbé hívják fel viselőikre a figyelmet, ami ugye nem utolsó szempont...

Egy laza fél óra múlva leküldtek minket az étterembe, hogy nemsokára próba, addig is együnk. A pincérek megterítették a svédasztalt, penne arrabiata, sült csirkecomb, saláta és zöldfűszeres cottage sajt közül lehetett válogatni. Ettem egy kicsit, majd félénken elvettem a desszertet: háromféle színű és ízű sajttorta volt. Lemeltem a tányérkámra a rózsaszínt, mely epres volt. Életemben nem ettem még ennyire finom és ízletes sajttortát! Még most is a számban érzem az ízét.

A színpadot az étterem kinti részén emelték fel, át a kis mesterséges tavon. Ezt igazából prezentációnak hívják, Rohit itt mutatta be először a sajtónak az új kollekcióját.

Az étterem egyébként gyönyörű volt, mozaik padlóval, bent nehéz fából faragott bárral, hatalmas aranykeretes tükrökkel, ódon, régies hangulatot idéző, kék falakkal.

Megérkeztek a ruhák is. Nem véletlenül Rohit itt a legfelkapottabb tervező... Elállt a lélegzetem. A kollekció 7 törtfehér és 7 indigókék ruhakölteményből állt. A legtöbb ruhához tartozott egy hosszú, hímzett kabát is. Én egy indigókék, hatalmas szoknyás estélyiruhát kaptam, amit mintha rámöntöttek volna. Külön szerencsém volt, mert a legtöbb lányra kicsi vagy nagy volt a ruhája, amit először ráosztottak, így ment a csere-bere, és a végén maradt egy csúnyácskább darab, ami nagyon szűk volt, és végigpróbálták a vékonyabb derekúakon, ahogy rajtam is, bármennyire is igyekeztem elbújni előle. Amikor rámadták, úgy megszívtam magam levegővel, hogy még véletlenül se lehessen összecipzározni - nyertem. Így kaptam meg azt a ruhát, ami még úton volt, és csak telefonon mutatták, hogy később érkezik, de már a képen is láttam, hogy csodaszép. És úgy illett az alakomra, mintha Rohit csak rámszabta volna, a hosszával együtt, mázli!

A sminkünk is nagyon szép volt:

A bemutató nagyszerűen sikerült, jól éreztem magam. Sikkes hercegnőként vonultunk végig, ezt kérték tőlünk. Varázslatos volt a zene, bánom, hogy nem kérdeztem utána az előadónak. Este 8 helyett 10-kor kezdtünk, de ez Indiában szokásos... Nem a pontosságról híresek. :)

Ha azt mondják, 5 perc, az valójában fél órát jelent. De ha azt mondják fél óra, abból meg minimum másfél lesz... Hozzá kell szokni. 

Fáradtan és kimerülten estem haza, taxit hívattam a hotel elé, mert a többi sofőrünk foglalt volt, mindenki dolgozott aznap. Ilyenkor az ügynökség természetesen visszafizeti. Vonakodva ültem be. Szerencsére már ismerem az utat hazafele, azért mégis szívesebben közlekedek a saját sofőrömmel. Itt nagyon jópofák a taxikocsik, mintha a 60-as évek Amerikájából léptek volna elő... Riksát ilyen későn már nem akartam hívni, egyébként a drága környékeken nem is nagyon közlekednek. Bezzeg Malvya Nagarban csak kiállok az út szélére (mivel a járda fogalmát nem ismerik), és fél perc alatt leintek egyet, csakúgy, mint a taxikat New Yorkban. :)

Másnap megint a Harpernek fotóztak, reggel 6 körülre ígérték, hogy jönnek értem, így igyekeztem minél hamarabb ágyba bújni, hogy legalább egy 4-5 órát tudjak előtte aludni. Kitaláltam, hogy este letusolok, reggel korán felkelek, felöltözöm, és ruhástul visszafekszem az ágyamra, hogy ha hívnak, hogy lent vannak, csak le kelljen szaladnom, viszont addig is aludhatok tovább - már előre gyanítottam, hogy úgyis késni fognak.