Egy modell élete Indiában

Szerencsére úgy hozta a Sors, hogy Moszkvában fogok átszállni, és az orosz Aeroflot légitársasággal repülök - aminek azért örültem külön, mert a legjobb barátnőm, Anna (aki orosz, de Budapesten él) szintén akkortájt tervezte, hogy meglátogatja az apukáját az ikertesójával, Kátyával, így ugyanarra a járatra foglaltak helyet, amelyre nekem is az ügynökség. Így Moszkváig együtt utaztunk. Korábban még viccelődtünk is, hogy bárcsak egyszer együtt repülnénk oda - hát lám, ez is megvalósult. 

Jól el is határoztuk viccből, hogy beoroszvodkázunk a gépen, de sajnos megszűntették az ingyenes alkoholfogyasztást. Pedig a párizsi járatokon az a kedvenc részem, amikor kihozzák a kis üveg vörösbort, kiváncsi vagyok, ott jár-e még. Bár az első osztályon itt is pezsgővel vártak mindenkit, ahogy a párizsi járaton is bepezsgőztünk Gerald Depardieu-vel és Eduard Baer-rel (Asterix és Obelix) legutóbb. De az egy másik történet. :)

Érdekes, hogy azt hittem, az utam hosszabb része a távoli Oroszországba vezet majd, és onnan India csak egy köpésre lesz, de innen látszik, hogy már rég volt földrajzórám: a magyartól az orosz fővárosig csak 2,5 óra az út! Onnan Delhibe pedig 5.

Amint megérkeztünk, sajnos azonnal búcsút kellett intenünk egymásnak, ugyanis nekem, ahogy kiléptem a repülőből, egyből el kellett kanyarodnom az ellenkező irányba mint ők, az átszállók termináljába, ugyanis orosz vízum híján nem engedtek volna tovább. Még szerencse, hogy a csatlakozásig csak 3 órát kellett várnom, és nem egy fél napot - azt hiszem annak annyira nem örültem volna.

Az orosz reptéren volt időm imádkozni, hogy a csomagjaim épségben megérkezzenek Delhibe (ugyanis legközelebb csak ott vehettem át őket, Moszkvában nem is találkozhattam velük, teljesen önállóan szálltak át). És szerencsére volt ingyenes wifi is, így miután felfedeztem magamnak az összes Duty Free-t, és megszámoltam, hány féle orosz vodkát árulnak, a Facebookkal és Vass Virág: Sokszor csókol India! c. könyvével ütöttem el a maradék két órát. 

Emellett még arra is volt időm, hogy belezavarodjak az időzónák közötti ugrálásomba, és nagy nehezen kiszámoljam, hogy ha ott most este 7 óra van, az azt jelenti, hogy otthon délután 4. Nemsokára indul a gépem Delhibe, ahol ottani idő szerint hajnali 3-kor erkezem. Otthon ezek szerint akkor lesz este fél 10. Csupán háromszor ugrottam neki, úgyhogy gyorsan meg is írtam Anyának és Petinek, mire számítsanak, mielőtt megint belezavarodnék.

Végre szólították a Delhi járat utasait. A gép hatalmas volt, 3 soros, elöl az Emirates járataihoz hasonló luxus résszel. Szerencsére ablak mellé kerültem. 1 órát vártunk felszállásig technikai okok miatt. Mikor a magasba emelkedtünk, Moszkvában már besötétedett, így gyönyörű látvány tárult elém, olyan volt így kivilágítva, mint egy ékszeresdoboz... Kár, hogy nem tudtam lefotózni. Kicsit megijedtem, hogy mit fogok 5 órán keresztül csinálni, utoljára gyerekként repültem több, mint kétszer ennyit, de akkor valahogy jobban feltaláltam magam. Megpróbáltam aludni, de nem nagyon sikerült. Viszont mindenkinek volt egy beépített tévéje, tele filmekkel és zenével, úgyhogy végül megnéztem egy vígjátékot, egy mesét és egy Marilyn Monroe filmet. Körülbelül 20 percenként felpillantottam a repülő főmonitorára, ami több helyen is el volt helyezve, és hol az alattunk/felettünk lévő égboltot, hol az éppen aktuális koordinátánkat és a hátralévő időt mutatta, ami nagyon lassan telt. Amikor azt hittem, hogy a javán már túl vagyunk, kiderült, hogy még csak 2 óra telt el és még 3 hátravan. Már fájt mindenem. Alig vártam, hogy felszolgálják a vacsit, valamilyen bárány és tejszínes hal közül lehetett választani, az utóbbit faltam be, meglepően finom volt. Desszertként mandulás házisütit kaptunk.

Türkmenisztán, Afganisztán és Pakisztán felett repültünk el, azt hiszem, ezeket az országokat továbbra is csak felülről fogom látni.

Végre elkezdtünk ereszkedni, már alig bírtam a helyemen maradni. Landoltunk, a pilóta nagyon szépen tette le ezt az óriási gépet. Pont a szárny mellett ültem egyébként, ami háromszor akkora volt, mint az orosz járaténak. Lehet, hogy ez már nem is Airbus volt, hanem Boeing.

Kiszálltam a gépből, és követtem a többieket. Először is - már nem tudom hányadjára - leellenőriztek minket és az adatainkat, és be kellett nyújtani a papírt, amit a repülőn töltettek ki velünk, hogy kik vagyunk, miért jöttünk, valamint hol és mennyi ideig fogunk megszállni. Az indiai úriember nagyon aranyos volt, valószínüleg látta az arcomon a zavart és a meglepettséget (akkortájt kezdett leesni, mi is történik velem), és próbált nagyon segítőkész lenni. Bár szerencsére magamtól is megtaláltam a bőröndjeimet, hamar kiszabadultak, viszont sajnálattal vettem észre, hogy hiába kötöttem össze őket szalaggal, bizony kinyitották és átkutatták őket. Inkább nem is akarok belegondolni. 

Kimentem a várórészbe, ezrével tolongtak az idiaiak és a sofőrök, kezükben táblákkal és a ráírt nevekkel, de az enyém sehol nem volt. Még kijebb merészkedtem, mert az láttam, hogy az utcán, a külső kapu előtt még többen várnak. Ott sem volt. Hű. Felhívtam a managerem, aki megadta a számát és kiderítette, hogy késik, de pár percen belül megérkezik. Én is késtem egy órát, úgyhogy elég pipa voltam. Még kijebb merészkedtem, de a biztonságiakhoz közel, hogy elszívjak egy cigit. Egyből meg is talált pár indiai, akik szintén nemrég szálltak le, nem voltak tolakodóak, csak érdeklődtek, honnan jöttem és miért. Nem adtam ki semmi információt, de azért nem is akartam udvariatlan lenni... Szerencsére időközben megérkezett a sofőröm és kimentett a helyzetből.

Beszálltunk a kocsiba, nem is tudtam, hogy Indiában jobbkormányosak az autók. Habár ha belegondolok logikus, elvégre ha jól tudom, Delhi is brit gyarmat volt. Elindultunk a szállásom felé. Kezdtem felfogni, hogy hol vagyok.