Egy modell élete Indiában

Otthon már hajnali háromnegyed 3 is elmúlt, itt lassan reggel fél 8. 6:45-re ígérték a sofőrt, készen is voltam addigra. Igaz, nem aludtam túl jól, hiába adott Nastia altatót, csak nem sikerült kipihennem magam. Egyrészt nem hatott, óránként felébredtem (mellesleg csurom vizesen, ami fogalmam sincs, minek tudható be, mert egyáltalán nincs még olyan meleg, sőt. A ház még pont, hogy hidegebb is), másrészt itteni idő szerint hajnali 2 körül kaptam a hírt Anyától, hogy valaki feltörte a padlásunkat, és széttúrta, majd ellopta a drága ruháimat, cipőimet, és még ki tudja mit. Állítólag az egész közös padlástér a kis ruháimmal volt teleszórva, amiket gondosan elcsomagoltam a nyárra. A kedvenc ruháim. A sok zacskóból állítólag csak kettő, ha maradt. A szép, nagy becsben tartott cipőim egy része is fent volt, gyanítom azokat is elvitték, talán eladják a bolhapiacon. Belegondolni is hátborzngató. Nem tudom, ki tesz ilyet, ráadásul, hogy mi szüksége van pont az én ruháimra... Nagyon elszomorított a hír, sírtam is, de aztán belegondoltam, hogy inkább hálát adok az égnek, hogy nem történt nagyobb baj, és mindenki épségben van. Ez a legfontosabb. Amikor anya írt, hogy rossz híre van, sokkal rosszabbtól féltem.

Még az ébresztőm előtt jóval felkeltem, fél 6kor... Már vagy fél órája vártam a sofőrre, akit állítólag a Harper's Bazaar küld értem, amikor megcsörrent a telefonom, és egy nő közölte, hogy ő fog engem felvenni (még!) fél óra múlva. Ilyenek az indiaiak, ez itt egyáltalán nem meglepő. Mindegy, úgysem tudtam aludni... Addig is legalább folytatom a blogomat. Nemsokára itt van(nak), meg lesz életem első nemzetközi magazin fotózása. Kicsit izgulok... A születésnapi különkiadás alkalmából egy jóval összetettebb, nagyobb sztorit terveznek, komoly előkészületekkel. Már nagyon kiváncsi vagyok! Viszont én "sajnos" csak két napot tudok menni a háromból, mert ugye holnapra lebookoltak egy híres tervező fashion showjára, amin Nastiával együtt fogok dolgozni, úgyhogy ennek külön örülök. Aztán szombaton megint Harper fotózás.

Na, azt hiszem lassan indulhatok le...

...

5 nap telt el, hogy ezt az utolsó sort leírtam, úgy besűrűsödött azóta minden... Megpróbálom összeszedni, mik is történtek.

Kb. 10 óra munka után végre hazaértem. A divatfőszerkesztő személyesen jött el értem egy nagy, "Press" feliratú kocsival - persze sofőröstül. 

Útközben sok mindent láttam. Krishna Nagar felé mentünk (Delhi egy része), ahol felcsíptük az egyik fiúmodellt, Gyaltsent. Ő indiai és Delhiben él, de a barátnője külföldi, és most hazament, így nekik sem könnyű. 

Nem messze a lakásától egy pici téren egy hatalmas bölény állt, körülötte kutyák, és egy autóját mosó férfi. Már most lelövöm a poént, hogy két napra rá, amikor ugyancsak a Harper fotózására vittek, és ugyanúgy felkaptuk Gyaltsent, a bölény ugyanott volt - illetve kb 15 méterrel odébb egy buszmegállóban aludt. Körülötte a legnagyobb természetességgel várták a buszt. Számomra ez eléggé abszurd jelenet volt, de úgy látszik, bölény ott lakik, és az emberek már hozzászoktak. Egyébként Krishna Nagar kedves, rendezett lakónegyed, szép házakkal... Kevésbé szemetes, mint Malvya, ahol mi lakunk.

Sajnos a szobámban hagytam tölteni a telefonom, így nem tudtam fotózni, amit nagyon sajnáltam, bár Sujata vagy tizenötször megkérdezte, hogy biztos ne forduljunk-e érte vissza... Nagyon kedves volt, és jól beszélt angolul, mint itt szinte mindenki, csak az az akcentus... ! Minden második szavát értettem csak. Egyébként azt mondta, hogy szerinte nekem inkább Bombayben kéne dolgoznom, mert ott van az összes nagy magazin, és szerint ott többet is keresnék... Ez van. 

A sofőr, hiába vezetett egy elegáns autót, többször is kiköpött az ablakon. Én ilyenkor mindig elfintorodom, de ez itt sajnos teljesen normális, az emberek folyamatosan köpködnek az utcán, vagy ki a kocsiból... Még a nők is (a szegényebb rétegből persze)! Elképesztő.

A kormány negyeden keresztül haladtunk át, gyönyörű épületeket láttam, mint például egy kis diadalivet (azt hiszem az az India Gate), és a parlamentüket. Itt minden modern, tiszta, az utcákat is folyamatosan takarítják.
A gazdagok és híresek élnek itt hófehér, csipkeszerű villákban. Minden innen nyíló sugárúton ugyanolyan típusú fa van végigültetve. Egy egészen más világ.

A fotózás a Hotel Lodhiban volt, egy elegáns, impozáns szállodában. Felkísértek minket a hotelszobába, ahol a stáb tartózkodott. A kis lakosztálynak még saját jaccuzija is volt... Svédasztalos reggeli fogadott, így én azonnal, de persze falánkságomat diszkréten palástolva, kimérten rávetettem magam az igazi francia patisserie süteményekre:  volt croissant, pain au chocolat, pain au raisin, fánk és cupcake. Emellett gyümölcstálak kiwiből, zöldalmából és ananászból, frissen facsart gyümölcslevek dinnyéből, céklából és narancsból (ami itt ugye mandarin), és persze kávé, tea (itt tejesteát isznak) minden mennyiségben.

A többi modell az ágyban aludt. Nem értettem, hogy lehet egy fotózáson aludni, gondoltam biztos buliztak előtte. A következő fotózásra egyébként már én is azzal a céllal érkeztem, hogy ha törik, ha szakad, aludni fogok, mert úgyis órákat kell várni általában mindenre - két napi 10 órás "műszak" után hajnali 6-kor kelni és frissnek lenni nem egyszerű feladat, de úgy látszik, hamarosan hozzá kell szoknom. A kávéjuk ráadásul harmatgyenge, aznap legalább hatot megittam, de úgy aludtam utána, mint a bunda. :)

A fotós egy európai, szőke, göndör hajú 30-as pasi volt, igazi laza művész, még arra is tippelnék, hogy francia. A nevét majd kilesem a magazinból, ha márciusban megjelenik, mert elfelejtettem. :) 

Két indiai modell is volt, de ők csak az első tervezővel fotóztak. Én aznap két tervezővel dolgoztam, Kiran Uttam Ghosh-al és Manav Gangwani-val.

A smink a Hotel Spa részlegén a szépségosztályon volt, ami egy hosszú folyosóból jobbra-balra nyíló kis beauty-kabinokból állt: kényelmes bőrfotellel, minden oldalról tükörrel, körülöttük spot-lámpákkal, plazmatévével, és minibárral. Döbbenet.

Itt készült el az első sminkem, hirtelen 3 árnyalattal barnább lettem, indiai nőt varázsoltak belőlem. A hajam göndörre sütötték. 

Az első tervező egy jófej, fiatal nő volt, annál borzalmasabb ruhákkal. Nem igazán értettem, hogy lehet ennyire ronda egy kollekció, és hogy tud ilyen csúnya anyagokkal dolgozni. Fekete köntös szerű ruhák voltak, idétlen, nagy narancssárga és kék virágokkal "díszitve". Csalódottságomon persze mit sem vettek észre, profin kell viselkedni. Felveszed, viseled. A cipőm legalább Gucci volt. :)

A születésnapi divatanyagban a fotókon a manökenek a tervezőkkel állnak modellt, mind másféleképpen. Mi  körbeálltuk Kirant, és együtt nevettünk vele - aranyos, vidám kép lett. 

A következő tervezőnek gyönyörű, vörös, csipkés-köves, dívás ruhái voltak, amikért egyből odáig lettem, de sajnos hozta magával a két modelljét, így csak elképzeltem, bárcsak én is viselhetném őket. Úgy látszik bevonzottam, mert a fotózás közben kitalálta, hogy kell neki egy harmadik lány is, aki mint egy sellő emelkedik ki előttük a vízből - ugyanis egy medencében fotóztak.

Engem választottak, így rohantak értem, vittek a sminkrezidenciára, lemosták az indiai arcom, és rekordidő alatt kiegyenesítették a göndör hajam. 

Ők a medence közepén lévő márványszobor emelvényén pózoltak, míg én előttük a vÍzben, a gyönyörű vörös haute couture csodában, aminek igazából csak felső része volt. :))) Alul persze  testszínű sortot viseltem, de ez a vízben úgysem látszott.

Egyébként volt a kollekcióban egy gyönyörű fehér bunda (műszőrme szerencsére) is, amit még a fogason megcsodáltam a stylist szobában. Na ezt a darabot a tervezőn láttam viszont, ahogy a medence közepén tehénkedett benne, alacsony, köpcös, tömzsi testével együtt, görög istennek képzelve magát. Számomra kicsit groteszk jelenet volt, próbáltam nem elröhögni magam, amikor beúsztam eléjük a vízbe.

Nagyon hálásak voltak nekem, hogy elvállaltam pluszban ezt az anyagot, és ilyen hősiesen helyt álltam a hideg vízben, mindenki megköszönte utána és szélesen mosolygott rám. Én is mosolyogtam, mert így egyel több képem lesz a magazinban. :)

Délutánra már eléggé elfáradtam, és ők is csúszásban voltak, úgyhogy aznapra szerencsére végeztem. Szegény Gyaltsen 8 órán át várt ott a hotelszobában, és csak csak akkor ment sminkbe (a fiúkat is lealapozzák és lepúderezik, sőt, néha még szempillaspirált és szájfényt is kapnak), amikor én már mindennel végeztem. Közben egyébként összehaverkodtunk, és mini szendvicseket falatoztunk a kényelmes ágyon terpeszkedve a többi modellel, fashion tv-t bámulva. Kiderült, hogy másnap ő is dolgozik a Rohit Bal divatbemutatón, aminek nagyon örültem, legalább lesz ott egy ismerős arc. Összebarátkoztam még két szlovák lánnyal is, Kátyával és Klaudiával, ők már elég régóta itt modellkednek, a barátjuk is indiai. Érdekes!

Egyébként mindenki odavan a kis mini rózsaszín telefonomért, szó szerint a csodájára járnak, hogy mennyire pici és aranyos. Csak úgy vonzza magára a figyelmet, pedig ez itt a leggagyibb és legolcsóbb mobil, amit a piacon lehet kapni. Egyébként színes a kijelzője és egész jól működik. Sőt, még kamera is van benne, de azt még nem mertem kipróbálni. Szóval nagy sztár lett a modellek között. :)

Mielőtt hazadobott volna a sofőr, felkaptam pár sütit Nastiának - mindig hozunk egymásnak valami nomnomságot a munkákról. 

Holnap New Delhi leghíresebb tervezője, Rohit Bal bemutatóján fogok fellépni. Izgulok, milyen ruhám lesz!