Egy modell élete Indiában

Ma szabadnapom volt, viszont annál több dolgom. Petivel reggelig beszélgettem Skype-on, észre sem vettem, hogy elszaladt az idő. Még jó, hogy ma nem dolgozom! 

Azt hittem, így jó sokáig is aludhatok, de egyszer csak Nastia kopogtatására ébredtem délelőtt 10 körül, Olga keresett, hogy miért nem ér el telefonon (lemerült...), és kapjam össze magam, mert egy óra múlva itt van értem, megyünk castingra. Itt minden utolsó pillanatban dől el, gyakran fordul elő, hogy este 11-kor tudod meg, hogy másnap reggeltől dolgozol, és 6-ra jönnek érted.

Komótosan megkávéztam, megreggeliztem, letusoltam, elkészültem. Természetesen Rishivel, a sofőrünkkel mentünk, kb. 20-25 percet utaztunk a válogatás helyszínéig. Delhi hatalmas! 

Szokás szerint megnézték a könyvünket, a járásunkat, felpróbáltunk egy-egy ruhát, aztán adios amigos. Majd szólnak, ha lesz show, és kelleni fogunk.

Alig vártam, hogy visszaérjek, és elmehessek a laundryba, azaz a mosodába. Nastia is elkísért, kb. 15 perc sétára van tőlünk, nem messze, a nagy piac másik oldalán, pont a másik modell apartman mellett, ahol a többiek laknak. 200 rupiért kimostak két ágyneműhuzat garnitúrát. Jófej voltam, mert kimostam a jövő héten érkező új lány ágyneműjét is, aki a mellettem lévő szobában fog lakni. Illetve egészen pontosan az volt a célom, hogy kicseréljem Tory (aki már visszament Ukrajnába) rózsaszín huzatát az enyémre, ami tejeskávé színű. Így mindenki jól jár, mert még esztétikailag is szebben mutat: az én falam ugye rózsaszín, a másik szoba pedig világosbarna. Tökéletes színharmónia. Nagyon elégedett voltam az ötletemmel. :)

Amíg vártunk a mosásra, felugrottunk a csajokhoz az ő lakásukba, de csak Nina volt otthon, a többiek dolgoztak. Most láttam először ezt az apartmant... Meg kell, hogy mondjam, iszonyúan hálás lehetek azért, ahol én lakom! Sokkal de sokkal szebb, világosabb, újabb, modernebb, tágasabb, és még sorolhatnám. Ráadásul nekünk minden szobához saját fürdőszoba van, ők pedig hárman osztoznak egyen... Tényleg nagy mázlim van, hogy oda kerültem... Már egészen meg is szerettem azt a kis lakást. Nem beszélve a szobámról, ami még otthonosabb lett, amikor "hazaértem" és felhúztam a tiszta, illatos, rózsaszín ágyneműt... :)

Utána beszéltem kicsit Petivel, szerencsére még mindig nagyon nagy a szerelem... :)

Meglepő módon ma nem volt farkasétvágyam, úgyhogy nem is vittem túlzásba az evést. Fura.

Fokozván a hirtelen rámtört rózsaszín mániámat még a mosodából hazafele megpillantottam az egyik telefonosnál egy olyan kis mini mobilt, mint az enyém, csak rózsaszínben! Egyszerűen ott azon nyomban eldöntöttem, hogy nekem az kell, és én sokkal boldogabb leszek, ha a helyi telefonom nem sárga, hanem pink lesz. Azonnal meg is született a tervem: tudtam, hogy Katának is szüksége van telefonra, így eladom neki az enyém olcsóbban, és a pénzből meg tudom venni a kicsikét. Ahogy visszaértem, neki is előálltam az ötlettel. Mondta, hogy először szeretné megnézni a többit, aztán dönt, úgyhogy találkozzunk a piacnál az éjjel-nappalinál, úgyis kb félúton van köztünk. 

Úgyhogy végre találkoztam Katával!!! Vele volt Vivi is, a másik magyar lány. Mindketten tündériek, azonnal összebarátkoztunk, és közös hullámhosszra kerültünk. 

Megmutattam Katának a telefonokat, és sikerült meggyőznöm, hogy bizony a kis sárga Vertu utánzatnál ennyiért jobbat úgysem talál, ő meg úgyse szereti a rózsaszínt, kék meg sajnos nem volt, ráadásul még olcsóbban meg is kapja, 800 helyett 650 rupiért az övé. Nekem az a plusz 150 rupi megérte azt, hogy még a kis telefonom is jobban passzoljon hozzám. A megállapodás létrejött, mindenki boldog volt. Így kell jó üzletet kötni! 

Mindez után Kata meghívott hozzájuk, hogy kóstoljam meg a paprikás krumpliját és nézzem meg, ők hol laknak. 

A nagyjából 15 perces út alatt elszürcsöltem egy kókuszt, amit az utcai árusoknál vettem 35 rupiért. Feltörték nekem, kaptam hozzá egy szívószálat és már vihettem is. Egy újabb élmény.

A lányokkal jól elszórakoztunk, kibeszélgettük magunkat, majd este 8 fele, amikor már éreztem, hogy ideje indulnom, kikísértek a Shivalikig (ők is a főút mentén laknak egy beugróban), és segítettek riksát inteni. Nagyjából 6-7 perc alatt haza is érkeztem, fáradtan, de annál jobbkedvűbben. Nastia még nem volt otthon, elment ugyanis műkörmöket csináltatni, mert holnap egy kozmetikai kampány fotózása lesz, és ez volt az ügyfél kívánsága, ugyanis nem annyira szépek a körmei. A megrendelő persze mindent fizetett, szép, természetes hatású zselés francia manikűrt kapott.

Amikor hazajött, elém tolt egy papírdobozt, benne egy elképesztően gusztusos csokis habos tortácskával, mondván szeretné, ha megenném a felét, mert ő nem bírja az egészet. Út közben vette az egyik cukrászdában, nem bírta otthagyni, ugyanis fillérekért utána dobták (este 6 után minden 50%). 

Szóval az esténk ismét édességfalással telt. Ahhoz képest, hogy itt mennyi édességet eszem, nem látszik rajtam. Ezért is vagyok ennyire bátor. De ahogy egy csöppnyi jelét is meglátom, abbahagyom. Bár ide amúgy is azt kérték, hogy hízzak egy kicsit, szóval... :)

Holnap lesz a Harper's Bazaar fotózásom, úgyhogy korán le kell feküdnöm. Állítólag egy nagy sztorival készülnek, tervezők a modellekkel, ezért is lesz 3 napos, de én ugye csak kettőn tudok részt venni, mert az egyik napra már előbb lefoglaltak másra (mellesleg Delhi leghíresebb tervezője).

Nastia adott egy fél altatót, még mindig nem álltam át. Nehéz elaludni, mert a közelben esküvő van és hatalmas robajjal dobálják a petárdákat, a frászt hozzák rám minden egyes alkalommal... De muszáj, holnapra szépnek kell lennem. Elvégre mégis csak az itteni leghíresebb tervezőkkel fotózom. :)